Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wenckheim

2010.06.02

 

 

A lényeget kiemeltem!!!

Piros betűszínnel van a lényeg!!!

 

A SZABADKÍGYÓSI WENCKHEIM-kastély 

Harruckerni lovag Harrucker (1722-től Harruckern) János György császári élelmezési főhadbiztos, magyar udvari kamarai tanácsos, későbbi Békés vármegyei főispán 1720-ban lett Kígyóspuszta földesura, amikor III. Károly király neki adományozta a Békés vármegye területének nagyobb részét kitevő gyulai uradalmat. Harruckernt 1722 márciusában honosította (honfiúsította) a magyar országgyűlés, ezután már nem volt akadálya, hogy 1723 májusában az uralkodó magyar nemesi jogon is neki adományozza az uradalmat, amelynek birtokába augusztus 10-én be is iktatták. 1729-ben a földbirtokost magyar bárói rangra emelték. 1732-ben Harruckern adományt kért olyan Békés vármegyei pusztákra is, amelyek nem voltak felsorolva az 1723-as adománylevélben, ugyanakkor szomszédosak voltak eddigi birtokaival, és eddig is az ő jobbágyai használták. III. Károly ezen területeket is neki adományozta 1736-ban, ekkor sor került a második birtokba iktatásra is. A báró 1742-ben bekövetkezett halála után fia, Harruckern Ferenc örökölte a hatalmas uradalmat, és Békés vármegye főispánja is ő lett. A báró 1775-ben bekövetkezett halálával kihalt a Harruckern família férfiága. A Harruckern örökösök 1776-ban a királynő előtt egyezséget kötöttek arról, hogy a gyulai uradalmat közösen hasznosítják, és csak a nyereséget osztják fel. A gazdálkodás irányításával Harruckern Ferenc egyik lányának, Jozefának a férjét, nagykárolyi gróf Károlyi Antalt bízták meg. A birtokfelosztás gondolata csak az 1790-es években merült fel, ekkor leltárba vették és felbecsülték az uradalom ingatlan és ingó részeit. Végül 1798 februárjában Bécsben osztályra bocsátották az öt rátára (részre) felosztott uradalmat. Ekkor az örökösök közül a gyulai ráta báró (később gróf) Wenckheim (I.) Józsefné Gruber Mária Terézia bárónő, a békési ráta báró (később gróf) Wenckheim (I.) József, báró Wenckheim János György és báró Wenckheim (I.) Ferenc örökösei, a szarvasi ráta gróf Stockhammer (II.) Józsefné Harruckern Mária-Anna bárónő örökösei, a szentesi ráta özvegy nagykárolyi gróf Károlyi Antalné Harruckern Jozefa bárónő, a csabai ráta pedig ontopai gróf Siskovics Józsefné Harruckern Borbála bárónő tulajdonába került. Kígyóspuszta egyik részét a gyulai ráta részeként báró Wenckheim (I.) Józsefné Gruber Mária Terézia bárónő, másik részét pedig a csabai ráta részeként ontopai gróf Siskovics Józsefné Harruckern Borbála bárónő kapta meg. Siskovics Józsefné az adósságai miatt már 1798. május 8-án zálogba adta birtokai közül Gerlát, Dobozt, valamint Kígyós-, Csákó-, és Szentmiklóspuszták rá eső részét báró Wenckheim (I.) Józsefnének, és mivel a birtokot Siskovicsné sosem váltotta vissza, Kígyóspuszta egész területe a Wenckheim család tulajdonába került. A Wenckheim család frank eredetű volt, I. Ferdinánd német-római császár 1559-ben adományozott Wenck Dánielnek címereslevelet, majd Wenck Ágoston 1608-ban „wenckheimi” előnévvel birodalmi nemességet kapott. Wenck János udvari orvost Mária Terézia császárnő 1748-ban osztrák lovagi rangra emelte, az erről szóló diploma már Wenckheim névre lett kiállítva. Az orvos fia, Wenckheim János József császári tanácsos, alsó–ausztriai kancellár harruckerni Harruckern Mária Cecília bárónővel kötött házasságot, így a família később jelentős birtokokhoz jutott Békés vármegyében. A házaspár fiai közül (I.) József cs. kir. altábornagy és (I.) Ferenc cs. kir. altábornagy 1776-ban osztrák bárói rangot nyert, 1781-ben pedig magyar honosságot kapott. A Kígyóspuszta egy részét birtokló Wenckheim (I.) Józsefet 1802-ben magyar grófi rangra emelte I. Ferenc király, tőle származik a família grófi ága, míg öccsétől, Wenckheim (I.) Ferenctől a bárói ága. (I.) József gróf 1803-ban bekövetkezett halála után két fia örökölte vagyonát. Az idősebb grófi ágat megalapító Wenckheim (III.) József és az ifjabb grófi ágat megalapító Wenckheim (II.) Ferenc 1808 januárjában osztoztak meg birtokaikon. Ekkor (III.) József Békés mezővárost, Kígyóspusztát, Székudvart és (Arad)Szentmártont kapta meg, (II.) Ferenc pedig Gyula mezővárost, Eleket, Dobozt, Gerlát, valamint Csákó- és Szentmiklóspusztát örökölte. A birtokmegosztás után Wenckheim (III.) József cs. kir. kamarás kiköltözött a kígyósi pusztára, ahol egy ma is meglévő kúriát emeltetett 1808 és 1831 között klasszicista stílusban. (A helytörténeti adatok szerint 1810 táján emelték az épületet, 1831-ben már biztosan állt a kúria a kígyósi uradalom fennmaradt leltára szerint.) A gróf 1844-ben id. Czigler Antal tervei szerint egy késői klasszicista stílusú sírkápolnát is építtetett a kúria közelében egy földhalmon, ez alatt alakították ki a családi kriptát. (Ybl Miklós 1874–80 körül historizáló stílusban átalakította a sírkápolnát, az épület ekkor nyerte el mai formáját.) Wenckheim (III.) József – Göndöcs Benedek visszaemlékezése szerint – hatalmas vagyona ellenére is meglehetősen egyszerű, puritán életet élt a kúriában. Állandóan nyitva álló szobájából és asztalfiókjából egyetlen alkalmazottja sem tulajdonított el soha semmit. Wenckheim bőkezűen támogatta a jótékonysági intézményeket, az 1848–49-es szabadságharc idején is a honvédseregnek is jelentős összeget juttatott. A kiváló gazdának számító gróf a kígyósi uradalom gazdálkodását – tiszttartói segítségével – saját maga irányította. A birtokon meghonosították a jól jövedelmező dohánytermesztést, korszerű gőz-, szél- és vízimalmokat építettek. A földesúr egy hamarosan országos hírűvé váló ménest is alapított 1842-ben, a lovakat erdélyi ménesekből hozatta, majd 1844-ben arab telivérekkel frissítette az állományt. A kétszer megözvegyült Wenckheim (III.) József harmadik feleségét, Scherz Krisztinát romantikus körülmények között vette feleségül. A feleség anyja, Müller Katalin a gróf kulcsárnője volt; a 67 éves grófnak megtetszett a 22 fiatal lány, és udvarolni kezdett neki. Erre az anya és a lánya felmondott, a gróf azonban felvéve díszmagyarját, szabályosan megkérte Scherz Krisztina kezét. Az esküvőt 1847. november 25-én tartották meg, a házasságnak azonban nem örült mindenki a Wenckheim rokonságban, különösen a gerlai kastélyban lakó Wenckheim (I.) Károly vette zokon, ugyanis ő örökölte volna a hatalmas vagyont, ha örökös nélkül hal meg (III.) József. Dühében egy fekete koporsót küldött az esküvőre az új férjnek, azzal az üzenettel, hogy „Neked nem asszony, hanem ez kell”. Jókai Mór „Egy magyar nábob” című regényében ezt az esetet is feldolgozta. Wenckheim grófnak hamarosan lánya született, a feleség azonban nem sokkal a szülés után elhunyt. Wenckheim (III.) József 1852-ben bekövetkezett halálakor egyetlen lányára, az akkor három éves Wenckheim Krisztinára szállt hatalmas vagyona. A birtokot hosszú ideig gyámok irányították. 1857-ben I. Ferenc József király és a felesége, Erzsébet királyné Békés vármegyébe látogatott. A királyi párt Békés vármegye vezetői Orosháza határában fogadták lovas bandériummal. Útjuk során Ókígyóst is útba ejtették, május 25-én délután négy órakor érkeztek a településre. A király és a királyné tiszteletére a grófnő gyámjai a régi kúria közelében egy diadalkaput emeltettek, amelynek nyugati oldalára az „Isten hozott!”, keleti oldalára pedig az „Éljen a haza!” felirat került. Ferenc Józsefet a 8 éves grófnő verssel köszöntötte a diadalkapunál. A kúriában tartott rövid pihenő után a királyi pár a bandérium kíséretében folytatta útját Gyulára. Wenckheim Krisztina 1872-ben házasságot kötött unokatestvérének – az apjának a hagyomány szerint koporsót küldő – Wenckheim (I.) Károlynak a fiával, Wenckheim (I.) Frigyessel. Mivel a grófnő volt az idősebb grófi ág utolsó tagja, a kígyósi uradalom az ifjabb grófi ág gerlai ágának a kezére került. Wenckheim (I.) Frigyes királyi főpohárnokmesteri, cs. és kir. kamarási és titkos tanácsosi címet viselt, több ízben országgyűlési képviselővé is megválasztották. A házasságkötés után felmerült, hogy az ifjú pár megvásárolja özvegy gróf Wenckheim (IV.) Józsefnétől a gyulai kastélyt állandó lakóhely céljára, az adásvétel azonban végül nem valósult meg. A házaspár Ókígyóson emeltetett új kastélyt 1875 és 1879 között, a historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú épület terveit Ybl Miklós készítette. A kivitelezés munkáit Nuszbek József vezette. Az 1897-ben kiadott Wenckheim családi „Emlék-Album” ezt írja a korban igen nagy tetszést kiváltó kastélyról: „Az ókígyósi az 1879. évi június 18-án nyittatott meg, mely Ybl Miklós terve után építtetett közel másfél millió költségen. Általános vélemény, hogy az országnak stílszerűség, kényelem és fejedelmi pompára nézve legszebb kastélya. A csabai és aradi útvonal mentén egy természetes magaslatról uralkodik a síkság felett, 35 öl magas tornyával, hármas csúcsban végződő tetőjével, obeliszkjeivel s apró tornyocskáival gyönyörű látványt nyújt. Az egész renaissanse stylusban épült s belső berendezése is a stylnak megfelelő; remek fogadótermei, könyvtárszobája és ebédlője úgy mint harmincz vendégszobája és melléképületei valóban csodálni való látványosságot képeznek. Nehéz e szűkreszabott helyen többet írni róla, mindenképpen érdemes megnézni! Csak a kastélyépület leírása és története egy önálló dolgozatot is megtöltene. Az épület előtt van egy mesterséges forrás, a kápolnával szemben, az ún. Zsigmond-forrás (Zsigmondy Béla készítette), 1894-ben fúrták, 335 méter mély artézi kút ez.” A kastély földszintjének északkeleti végén a kápolna, délkeleti végén az – 1930-as években lebontott – télikert (üvegház) állt. A kápolnától nyugatra a díszlépcsőház, majd a galériás előcsarnok következett, a télikerttől nyugatra pedig a faburkolatos ebédlő, a faburkolatos könyvtár – a fő (déli) homlokzat árkádos loggiája mögött –, majd a fogadószalon következett. A földszint nyugati részén folyosó futott végig, ettől északra a gróf, délre a grófné lakosztályai kaptak helyet. Az emeleten vendégszobák sorakoztak, az alagsorban szobák, éléskamrák, boros és veteményes pincék, gyümölcstartók és faszínek voltak, a pinceszinten kapott helyet a gőzgép is, amely a vízellátást biztosította. A melléképületben volt a konyha, az emeleten a vasaló- és cselédszobák. A rezidenciát a kor legmodernebb technikai vívmányaival szerelték fel, a már említett gőzgép a toronyba pumpálta fel a vizet, és onnan került a vasból készült csővezetékbe, amely a kastély szobáit, valamint a parkot és az istállót is ellátta vízzel. A kastély körül egykor gázlámpák világítottak, a világítógázt az ún. „gázházban” fejlesztették a konyha épülete mögött. A kastély kiterjedt angolparkjának a kialakítása a rezidencia építésével egyidejűleg megkezdődött. Az épület főhomlokzata (déli homlokzata) előtt francia barokk kertet alakítottak ki („pleasure ground”), amelyben ma is láthatók a nyírott bukszus sövények és a nyírott tiszafák. A franciakertbe a kastély szintjéről széles díszlépcső vezet le, a franciakert közepén barokkos vonalvezetésű szökőkút-medence látható. A kastélytól távolabb angol tájképi kertet alakítottak ki. A park 44 katasztrális holdas területének nagyobb részét eredetileg – főként tölgyekből és platánokból álló – erdő borította, ebből alakították ki az angolparkot. A növényállomány egy részét a borossebesi vadasparkból szállították át, a „csizmaszár” törzsvastagságú fákat ősszel emelték ki, majd földlabdával együtt alacsony építésű szekereken fuvarozták Ókígyósra, közben gyökerüket szalmafonattal védték meg a kiszáradástól. Az angolparkban tavat is létesítettek, amelyben mesterséges szigetet is kialakítottak. A Wenckheim gyermekek számára egy „babaház”-at is emeltek, amely egy tornácos parasztházra hasonlított. Egy „állatház” is volt a kertben, amelyben három csimpánz élt. A parkban két méter mély úszómedence, teniszpálya, sőt, a későbbiekben sportrepülőgépek számára kifutópálya is épült. Üvegházat is létesítettek, ebben tartották telente azokat a pálmákat, amelyek nyáron a kastély teraszát és a hozzá vezető utakat díszítették. A tó melletti mesterséges dombon szaletli állt, körülötte sziklakert terült el. A kápolna előtti nagy tisztáson zajlott a Wenckheim család és vendégei lovaspólójátéka. A park útjait kísérő cserjék fajtaösszetételét úgy határozták meg, hogy egy-egy utat egy-egy kiválasztott szín jellemezzen; így virágzás idején fehér, rózsaszín, sárga és piros utak futottak az angolparkban. A parknak gazdag állatvilága volt, a vadon élő állatok mellett hattyút és pávát tartottak, a tóba csukát, harcsát, pontyot, a medencékbe aranyhalakat telepítettek. A birtokot maga Wenckheim (I.) Frigyes irányította tiszttartói segítségével. A kígyósi uradalom gazdasági kerületekre volt felosztva, 1897-ben Ókígyós (Nagymajor), Józsefmajor, Apátimajor, Makkoshátmajor és Ökörjárásmajor volt az egyes kerületek központja. Később Frigyesmajor és Krisztiánmajor is megalapításra került. A Wenckheim család lótenyésztése országos hírű volt, 1867-ben nóniusz, majd 1871-ben gidrán lovakat vásároltak a ménesbe a feljegyzések szerint. Az uradalom lovai a magyar és a nemzetközi mezőgazdasági kiállításokon – a korabeli újsághírek szerint – számos díjat nyertek. A birtok vadgazdálkodása is jelentős bevételt hozott, a kígyósi uradalomban 1874-ben hozták létre az ún. „fácános erdő” területét. 1893-ban I. Ferenc József császár és király is látogatást tett a kastélyban. 1911-ben a Wenckheim család kígyósi uradalma 13 538 katasztrális holdat tett ki. A Wenckheim házaspárnak hatalmas birtokai voltak, a tulajdonát képezte a békési, a borossebesi, az eleki, a kígyósi, a mosonszentmiklósi–rárói, a pósteleki, a székudvari és a pusztaszőlősi uradalom. A család fő rezidenciája Ókígyós kastélya volt, ugyanakkor a Moson vármegyei Mosonszentmiklóson és a Győr vármegyei Rárón is rendelkezett kastéllyal, az ottani épületeket főként bécsi tartózkodása idején használta a família. Az Arad vármegyei Borossebesen szintén volt kastélya a grófi családnak, emellett számos tiszttartói kúriával rendelkezett különböző birtokain. A Wenckheim família Budapesten is építtetett egy historizáló, döntően neobarokk stílusú palotát – közel 1 millió forintos költséggel – a Baross utca és a Reviczky utca sarkán, a Meinig Arthur által tervezett épület 1889 őszén készült el. (Napjainkban a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár található falai között.) Wenckheim (I.) Frigyes 1912-ben hunyt el Ókígyóson, ezután felesége tulajdonát képezte az egész birtok. Wenckheim Krisztina már korábban, 1896. február 17-én elsőszülöttségi hitbizományt szervezett kígyósi és székudvari uradalmaiból, valamint a ménesi szőlőbirtokából; a hitbizományi uradalmat a grófnő átengedte legidősebb fiának, Wenckheim (V.) Józsefnek. Anyja 1924-ben kelt végrendelete alapján ő örökölte az aradszentmártoni, a csanádapácai és a zsejkei birtokokat is. A második fiú, dr. Wenckheim (I.) László a tarhosi, a ludadi és a megyei birtokokat már 1918-ban megkapta, később ő örökölte a békési kúriát is. A harmadik fiúra, Wenckheim Pálra szállt a mosonszentmiklósi uradalom legnagyobb része. A lányok közül sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Antalné Wenckheim Krisztina már korábban megkapta a pósteleki birtokot, fia, Széchényi Ferenc pedig 1918-ban a békésföldvári birtokot. Özvegy nádasdi és fogarasföldi gróf Nádasdy (III.) Tamásné Wenckheim Mária 1918-ban a vizesfási, zichi és vásonkeöi gróf Zichy Aladárné Wenckheim Ilona 1918-ban a pusztaszőlős–szőlősnagymajori, gróf Wenckheim (I.) Dénesné Wenckheim Friderika pedig szintén 1918-ban a pusztaszőlős–lászlómajori birtok tulajdonosa lett. Wenckheim (V.) József 1935-ben 9732 katasztrális holdas birtokkal rendelkezett a helységben. A grófnak két fia született, az idősebb Dénes Szigfrid a kor ünnepelt szépségét, a magazinok címlapján rendszeresen szereplő cziráki és dénesfalvi Cziráky Tonchette grófnőt vette feleségül. Wenckheim Dénes Szigfrid vadászpilóta volt, a II. világháború idején, 1943. december 14-én egy felderítő repülés során a szovjetek lelőtték a gépét Zsitomir mellett, és 22 évesen hősi halált halt. (A helyi hagyomány sokáig úgy tartotta, hogy a gróf gépét Horthy István kormányzóhelyettes gépével együtt lőtték le.) Özvegye, Tonchette grófnő 1945 után az USA-ba emigrált, itt 1955-ben egy autó halálra gázolta. Wenckheim (V.) József és családja 1944 augusztusában hagyta el a kastélyt, a família Bécsbe menekült. A családtagok 1947-ig éltek a császárvárosban, ahol egy csokoládégyárban dolgoztak. A gróf és a családja később Algériába költözött, (V.) József ott halt meg 1952-ben. A kastélyt a II. világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület földszintjén irodákat, tanári szobákat, könyvtárat és tornatermet, az emeleten leánykollégiumot, a melléképületekben pedig tantermeket helyeztek el. Az egykori kocsiszínt konyhává, az istállót ebédlővé alakították át, a gázházból autóbuszgarázs lett. A repülőhangár helyén új fiúkollégiumot emeltek, a park tisztásán labdarúgópályát alakítottak ki. A kastélyparknak a kapuhoz közel eső részét a II. világháború után kivágták, ezt később újra kellett telepíteni. A szakiskola által gondozott park a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzethez tartozott, 1997-től pedig a Körös-Maros Nemzeti Park részét képezi. A kastélyparkban említésre méltók a kocsányos tölgyek, a kőrisfák, a gyertyánok, a gesztenyefák, a mocsári ciprusok és a platánok. A kastélyban napjainkban a Harruckern János Közoktatási Intézmény (Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola) működik. Forrás: http://www.kastelylexikon.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.